A Táncpróba teakeverék a NaturComfort Kft. egyik legkeresettebb terméke, mely az ízületi panaszokat belsőleg kezeli.
Sajnos a kor előrehaladtával előjöhet az ízületek merevsége, amit a porcok, ízületek ingadozó nedvességtartalma, illetve a köszvény is okozhat. Ez egy igen kellemetlen probléma, és abban is gátolja az embert, hogy miket ehet-ihat. Ráadásul olyan gyógymód kell rá, ami lehetőleg nem terheli meg az emésztést, sőt, éppen hogy javít rajta, és a vért tisztítja!
“Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt, amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette a Földön.” (Paracelsus)
A Táncpróba teakeveréket előszeretettel fogyasztják a vásárlóink a fent említett panaszokra.
Gyógyteánk csakis gyógyfüvekből áll, sem tealevelet, sem mesterséges színezéket, sem pedig illatanyagot nem tartalmaz.
Egy csésze tea elkészítéséhez egy filter teafű használatos, de a kúraszerű alkalmazás első hetében ez lehet két filter teafű csészénként. Javaslunk legalább egy, ám az igazán optimális eredmény eléréséért három hónapos teakúrát folytatni, hogy a gyógynövényes összetevők maradéktalanul ki tudják fejteni a hatásukat.
A teakeverékben megtalálható gyógynövények :
- csalánlevél (reumatikus és ízületi betegségek gyógyításában használatos, a húgysav kiürülését és így a szervezet tisztulását is elősegíti)
- aranyvesszőfű (átmossa a vizeletkiválasztó rendszert, így a húgysav fokozott ürítését eredményezi)
- gyermekláncfű (a vízháztartást befolyásolja, így elsősorban a kötőszövetek nedvesen tartásáért felel, ugyanakkor reumatikus és ízületi gyulladások esetén is javasolt a használata)
- legyezőfű (reumaellenes szerként használják)
- zsurló (vizelethajtó hatásának köszönhetően a bevizesedett ízületek fölös nedvességtartalmát hajtja el)
- bodzavirág (gyulladáscsökkentő)
Vásárlóink finom ízét és illatát is dicsérik.
A minőségre garanciát vállal: A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége
Tájékoztató:
Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek, azonban cégünk nem vállal felelősséget az esetleges elírásokból, pontatlanságokból vagy az időközben változó összetevőkből, allergén jelölésekből, és egyéb információkból eredő károkért. Az aktuális és pontos információk érdekében kérjük, hogy minden esetben olvasd el a termék csomagolásán található adatokat.
A weboldalon megjelenített információk kizárólag tájékoztató jellegűek. Az 2001. évi CVIII. törvény, a 2013. évi CLV. törvény és a 2008. évi XLVII. törvény alapján nem minősülnek ajánlattételnek vagy szerződéses kötelezettségvállalásnak, így cégünk nem vállal felelősséget a weboldalon közölt információk pontosságáért és teljességéért.