A glutation a szervezet egyik legfontosabb antioxidánsaként kulcsszerepet játszik a mitokondriumok (a sejtek energiatermelő egységeinek) védelmében, és a sejtek élettartalmának a szabályozásában is. A mitokondriumokban lévő antioxidánsok közül a mitokondriális glutation a fő védelmi vonal abban, hogy elkerülhetőek legyenek a működési zavarok és a sejthalálhoz vezető oxidatív módosulások.
A szervezetben lévő glutation lehet:
1. Sejten belüli (intracelluláris) glutation, melynek fő feladata a mitokondriumok védelme és a sejthalál szabályozása.
2. Sejten kívüli (extracelluláris) glutation, mely legfőképpen a szervezet méregtelenítési folyamatainak támogatásában vesz részt az antioxidáns védelem biztosítása mellett.
A környezeti hatások, a stressz, a megerőltető fizikai munka általi hatások mind eleve nagyobb glutation felhasználásra késztetik a szervezetet, így hamar kialakulhat a glutationhiány, aminek következtében különböző tünetek jelenhetnek meg.
A gyakorlati megfigyelés:
Komolyabb sérülések vagy betegségek esetén a szervezet glutation felhasználása annyira megnő, hogy azt a szervezet nem győzi pótolni. Megállapítható, hogy minden komolyabb krónikus betegség (pl. szívbetegségek, rosszindulatú folyamatok, 2-es típusú cukorbetegség, Alzheimer kór, áteresztő bél szindróma, stb.) glutationhiánnyal jár együtt.
Autoimmun betegségek (pl. Hashimoto) degeneratív folyamata során károsodnak a sejtek mitokondriumai. A klinikai gyakorlati tapasztalat az, hogy akinek a glutation előállítási és újrahasznosítási rendszere egészséges, annál gyakorlatilag nem alakulnak ki autoimmun betegségek.
Az öregedés folyamata is a glutation aktivitás csökkenésével jár. Megfigyelték, hogy akiknél a kognitív funkciók hanyatlása tapasztalható, azok szervezetében alacsonyabb a glutation szintje.
Miben egyedülálló a WTN GlutaRegTM immunvédő komplexe?
- Egyszerre támogatja a glutation szintézis és a glutation ciklus folyamatait.
- Támogatja a sejten belüli és kívüli glutation metabolizmust.
- Hozzájárul a megfelelő redukált : oxidált glutation arány létrejöttéhez.
- Aktív, jól hasznosuló formákban tartalmazza a hatóanyagokat (pl. B2-vitamin (riboflavin-5’ nátriumfoszfát), B9-vitamin (L-5-MTHF, glükózamin folát só), B12-vitamin (metil-kobalamin), szilibinre standardizált máriatövis kivonat, standardizált növényi kivonatok, amiben garantált a hatóanyagtartalom).
- Olyan hozzáadott anyagokat is tartalmaz, melyek növelik a mitokondriális glutation szintjét, valamint más antioxidánsokat is regenerálnak.
Összetevők: hernyógomba kivonat (8% cordycepic sav), ázsiai gázló kivonat (20% triterpének), zselatin (kapszulahéj), N-acetil-cisztein (NAC), L-glutamin aminosav, L-glicin aminosav, szelénes élesztő, kvercetin, máriatövis kivonat (95% szilibinek), alfa liponsav, riboflavin-5’ nátriumfoszfát, glükózamin folát só (L-5-MTHF), metil-kobalamin.
Aktív komponensek koncentrációja (WTN GlutaReg):
Aktív összetevők
|
1 kapszulában
|
2 kapszulában
|
B2-vitamin (riboflavin-5’ nátriumfoszfát)
|
2 mg (NRV* 143%)
|
4 mg (NRV* 286%)
|
B9-vitamin (L-5-MTHF, glükózamin folát só)
|
20 mcg (NRV* 10%)
|
40 mcg (NRV* 20%)
|
B12-vitamin (metil-kobalamin)
|
15 mcg (NRV* 600%)
|
30 mcg (NRV* 1200%)
|
Szelén (inaktív szelénes élesztőből)
|
55 mcg (NRV* 100%)
|
110 mcg (NRV* 200%)
|
Hernyógomba kivonat (8% cordycepic sav), ázsiai gázló kivonat (20% triterpének), N-acetil-cisztein (NAC), L-glutamin aminosav, L-glicin aminosav, kvercetin, máriatövis kivonat (95% szilibinek),alfa liponsav
|
708 mg
|
1416 mg
|
*Napi beviteli referencia érték %-a felnőttek esetében.
Ajánlott mennyiség: napi 1-2 kapszula, lehetőség szerint étkezések között, vagy érzékeny emésztőrendszer esetén étkezés közben.
Figyelmeztetés:
- Nehézfémterheltség (pl. higany, kadminum, stb.) esetén szedésével kapcsolatban konzultálj szakemberrel!
- Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
- Az ajánlott napi mennyiséget ne lépd túl.
- A készítményt tartsd gyermekektől elzárva, száraz, hűvös, sötét helyen.
- Laktáció és terhesség alatt fogyasztása nem javasolt.
- Gyermekek nem használhatják.
- Ha bármely termékösszetevőre allergiás, túlérzékeny vagy, ne használd a terméket!
- Nagyon javasolt az étrend-kiegészítők szedését elkülöníteni a kávé fogyasztásától. Legalább fél órával a kávé fogyasztása előtt vagy kávé fogyasztása után min. 2 óra múlva célszerű bevenni.
- Nem javasolt az étrend-kiegészítők bevétele tejalapú készítményekkel!
- Amennyiben több étrend-kiegészítőt szedsz, akkor konzultálj szakemberrel, hogy milyen sorrendben célszerű szedned őket ahhoz, hogy ne érvényesüljön a hatóanyagok közötti esetleges kioltó (antagonista) hatás.
- Használata kúraszerűen javasolt, amennyiben a kezelőorvosod, természetgyógyászod nem javasolta másképp.
Tájékoztató:
Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek, azonban cégünk nem vállal felelősséget az esetleges elírásokból, pontatlanságokból vagy az időközben változó összetevőkből, allergén jelölésekből, és egyéb információkból eredő károkért. Az aktuális és pontos információk érdekében kérjük, hogy minden esetben olvasd el a termék csomagolásán található adatokat.
A weboldalon megjelenített információk kizárólag tájékoztató jellegűek. Az 2001. évi CVIII. törvény, a 2013. évi CLV. törvény és a 2008. évi XLVII. törvény alapján nem minősülnek ajánlattételnek vagy szerződéses kötelezettségvállalásnak, így cégünk nem vállal felelősséget a weboldalon közölt információk pontosságáért és teljességéért.