A szerves kötésben található ásványi anyagokat szervezetünk jobban képes hasznosítani, mint a szervetlen forrásban lévőket. Termékünk szerves kötésű vasat és cinket tartalmaz, valamint C-vitamint, ami segíti a vas felszívódását, illetve folsavval egészítettük ki, mely hozzájárul a normál vérképződéshez.
Sokan küzdünk fáradtsággal, illetve kifáradással – ennek oka lehet az is, hogy szervezetünk nem jut elég vashoz, a vas pedig szükséges a hemoglobin képződéséhez. Vörösvértestjeinkben a hemoglobinhoz kötődik az oxigén, így tudja elszállítani sejtjeinkhez, amennyiben nincs belőle elég, sejtjeink kevesebb oxigénhez jutnak, ezáltal fáradtabbnak érezhetjük magunkat. Termékünkben a vas és a cink is szerves formában található, aminek jobb a biohasznosulása, mint a szervetlen formában lévőknek. A cink részt vesz a szénhidrát-anyagcserében, illetve a makrotápanyagok anyagcseréjében. Ezen kívül C-vitamint, ami a fáradtság és kifáradás csökkentése mellett hozzájárul a vas felszívódásához, valamint folsavat adtunk, ami pedig hozzájárul a normál vérképződéshez.
Ön tudta, hogy …?
a vas hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobin képződéshez, az immunrendszer normál működéséhez, és a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez
a folsav/folát hozzájárul a normál vérképződéshez, az immunrendszer megfelelő működéséhez, a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez, valamint a normál fogazat és csontozat fenntartásához
a cink hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, a haj a bőr és a köröm normál állapotának fenntartásához, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez
a C-vitamin fokozza a vas felszívódását, illetve hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, valamint a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez
Fogyasztása javasolt:
vashiány esetén
Adagolás
Adagolás: Napi egy-két filmtabletta, 1-2 dl folyadékkal.
Összetevők
Összetevők: vas(II)-glükonát, tömegnövelő szer (mikrokristályos cellulóz), C-vitamin (L-aszkorbinsav), cink-glükonát, keményítő, stabilizátorok (hidroxipropil-cellulóz, hidroxipropil-metil-cellulóz, polietilénglikol), csomósodást gátló anyagok (zsírsavak magnéziumsói, talkum), módosított keményítő, színezék (titán-dioxid), pteroilmonoglutaminsav.
Hatóanyag táblázat
Hatóanyag mennyiség
Hatóanyag
1 filmtabletta
NRV1
2 filmtabletta
NRV1
C-vitamin
100 mg
125%
200 mg
250%
Vas
18 mg
129%
36 mg
257%
Cink
12 mg
120%
24 mg
240%
Folsav
400 µg
200%
800 µg
400%
1Napi beviteli referencia érték %-a felnőttek esetében
Tájékoztató:
Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek, azonban cégünk nem vállal felelősséget az esetleges elírásokból, pontatlanságokból vagy az időközben változó összetevőkből, allergén jelölésekből, és egyéb információkból eredő károkért. Az aktuális és pontos információk érdekében kérjük, hogy minden esetben olvasd el a termék csomagolásán található adatokat.
A weboldalon megjelenített információk kizárólag tájékoztató jellegűek. Az 2001. évi CVIII. törvény, a 2013. évi CLV. törvény és a 2008. évi XLVII. törvény alapján nem minősülnek ajánlattételnek vagy szerződéses kötelezettségvállalásnak, így cégünk nem vállal felelősséget a weboldalon közölt információk pontosságáért és teljességéért.