A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását.
Jelen termékben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált marhakollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.
A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).
E kollagén jótékony hatásai, fogyasztásának élettani előnyei nem különböznek a sertéskollagénünkéitől. Fontos azonban kiemelnünk, hogy marhakollagén-alapanyag amit a gyártó használ kizárólag legelőn tartott, füvet legelő szarvasmarháktól, kíméletes állattartásból származik.
Adagolás: Napi 10g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.
Tájékoztató:
Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek, azonban cégünk nem vállal felelősséget az esetleges elírásokból, pontatlanságokból vagy az időközben változó összetevőkből, allergén jelölésekből, és egyéb információkból eredő károkért. Az aktuális és pontos információk érdekében kérjük, hogy minden esetben olvasd el a termék csomagolásán található adatokat.
A weboldalon megjelenített információk kizárólag tájékoztató jellegűek. Az 2001. évi CVIII. törvény, a 2013. évi CLV. törvény és a 2008. évi XLVII. törvény alapján nem minősülnek ajánlattételnek vagy szerződéses kötelezettségvállalásnak, így cégünk nem vállal felelősséget a weboldalon közölt információk pontosságáért és teljességéért.